A béna meggyógyítása – Értünk emberekért és a mi üdvösségünkért

A mai vasárnapra rendelt apostol és evangélium elolvasható a Metropólia honlapján.
Az elmélkedés meghallgatható egyházközségünk youtube csatornáján.
Kedves Testvérek!
A Hiszekegyben ezt imádkozzuk: „értünk emberekért és a mi üdvösségünkért” – „Qui pro nobis homines et propter nostram salutem” – „Τὸν δι’ ἡμᾶς τοὺς ἀνθρώπους καὶ διὰ τὴν ἡμετέραν σωτηρίαν” A „σωτηρία” – a salus, a megváltás, az üdvösség, Krisztusnak, a „Σωτηρ”-nak, a Megváltónak, az Üdvözítőnek a fenségneve. Ugyanakkor a „σωτζω” ige, – amiből ez a kifejezés származik – nemcsak megváltást jelent, hanem azt is, hogy megment, meggyógyít, életben tart, megtart és üdvözít. Ennek a bevezetője pedig az, hogy „értünk emberekért és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyből”.
Értünk. Érted.
Egy karácsonyi molinón volt ez a felírás: „ Érted. Érted?” Vajon értjük-e, érezzük-e, átéljük-e azt, hogy az Isten Fia mit tett értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért, a mi megmaradásunkért, a mi boldogságunkért, a mi örök életünkért? És mielőtt Jézusra gondolnánk, Jézusról elmélkednénk, nézzük meg ezt a négy embert, aki viszi ezt a bénát. Hiszen ők igazából ennek a történetnek a mellékszereplői, de nagyon fontos mellékszereplői. És azt gondolom, hogy nagyon sokat tanulhatunk tőlük. Azért is, mert Jézus gyakran személyes hitet követel: megkérdezi a vakokat, „Mit akartok, hogy veletek cselekedjem?” Mert amit akartok, az fog történni veletek. Megkérdezi a leprásokat is: „Mit akartok, hogy veletek cselekedjem?” Itt nem hallunk ilyen kérdést. Jézus most ennek a bénának, a barátainak, vagy rokonainak, – nem tudjuk pontosan, hogy milyen kapcsolatban vannak ezzel a béna emberrel – ennek a négy embernek a hitét veszi észre, és így szánja meg ezt a beteget, ezt a bénát. Érdemes tehát ezeknek a mellékszereplőknek a hiténél elidőzni, egy kicsit megállni. Azt sem tudjuk tehát, hogy ismerősök, barátok, közelebbi vagy távolabbi rokonok voltak. Vagy esetleg a beteg kérte meg őket, hogy vigyék Jézushoz. Mindenesetre ezeknek a mellékszereplőknek a sorsa nagyon szoros kapcsolatban áll a mi életünkkel is. Az emberi sorssal általában, hiszen egymás terhének a hordozása mindnyájunknak a feladata. Nem tudunk kitérni ez elől, nem tudunk megmenekülni ez elől. Érdemes azt a kérdést föltenni tehát, hogy milyen szerepkör jut ránk ebben a hordozásban? Hogy mi vagyunk-e azok, akik hordozzák valakinek, vagy valakiknek a terhét, vagy a mi terhünket hordozzák, hordozza valaki. És azt gondolom, hogy ha őszinték vagyunk, akkor valahol mind a kétfajta szerepkörben megtaláljuk magunkat is: a hordozók é a hordozottak között is.
Ha a hordozás kihívásával szembesülünk, akkor többféle magatartást tanúsíthat az ember:
Megpróbálhat elmenekülni, hiszen ez nagyon nehéz. Ez nagyon megerőltető. Ezt én nem fogom kibírni. Vagy, ha nem tudunk elmenekülni egy ilyen helyzetből, akkor megélhetjük kényszerű nyűgnek, vagy sorscsapásnak. Miért pont velem történik ez? Miért pont nekem van ilyen hozzátartozóm? Miért pont ez az én feladatom? Miért pont olyan, miért nem másmilyen? Miért nem kapok könnyebb hordozási feladatot? Nagyon nagy segítség, hogyha a saját kihívásainkra tekintünk az, ha látjuk olyan embereknek a helyzetét, akik ilyen helyzetben nem futamodnak meg, hanem helytállnak. Jó szívvel, bölcsen, derűsen. Képesek arra, hogy beteg, béna, lelkileg béna, bűnös embertársukat hordozzák, róluk gondoskodjanak.
Aztán még nyugtalanítóbb az a kérdés, hogy vajon hogyan viselkednénk, hogyha egyszer a hordozottnak a helyzetében találnánk magunkat? Vajon volt-e már arra példa, hogy rá voltunk szorulva másoknak a segítségére, másoknak a hordozására, másoknak az irgalmára, másoknak a megbocsátására? Persze különbség az azért, hogy az ember önhibáján kívül kerül-e ilyen helyzetbe? Megbetegszik. Vagy pedig saját maga is vétkes abban, hogy ilyen helyzetbe kerül?
Jézust a bénát hordozóknak a hite indítja cselekvésre. Olyasmi, mint egy isteni láncreakció. Ezek az emberek leleménnyel, a lehetetlennek látszó helyzetben kibontják a tetőt, leengedik ezt a barátjukat, rokonukat, vagy aki megkérte őket, hogy segítsenek neki, és Jézusnak megesik rajta a szíve. Ez a σπλαγχνίζομαι tizenegyszer fordul elő az evangéliumban. Nemeshegyi Péternek van egy gyönyörű elmélkedése erről, hogy mit jelent ez a benső megrendülés, ez az együttérzés, ez az empátia.
Kedves Testvérek!
Milyen jó lenne, ha az elhordozandó feladataink és a cipelendő terheink elől nem futnánk el. Hanem értelmes hittel, teherbíró reménnyel és gondoskodó szeretettel nem pusztán egyedül maradnánk, hanem Jézushoz vinnénk azt, akit hordoznunk kell. Hogy lássa a mi hitünket, és cselekedjen úgy, ahogyan jónak látja.
Az Agapé egyik beszélgetésében egy béna paralimpikon hölgy – olyan harminc körüli hölgy – nyilatkozott. Tizenhat éves korában súlyos válságba került, és leugrott a negyedik emeletről. Öngyilkos akart lenni, kilátástalannak tartotta az életét. Életben maradt, egészen csodálatosan és különlegesen életben maradt, és eleinte azért imádkozott, hogy gyógyuljon meg, hogy valahogy tudjon felállni. Aztán utána megtapasztalta azt, hogy az, hogy ő életben maradt, hogy most már nincsen az a szándéka, hogy elpusztítsa magát, sőt tud szeretetben, megbocsátásban élni, sőt – azt hiszem, hogy – kardvívó lett, és paralimpiai ezüst érmet szerzett, és most már van egy gyermeke is. Azt mondja, hogy másképpen mutatta meg neki az Isten a gyógyulásnak az útját, más utat talált, hogy el tudja hordozni a saját terhét, és főképpen reményt tudjon adni másoknak, akik reménytelen helyzetben úgy gondolják, hogy nincsen tovább.
Kedves Testvérek!
Krisztus értünk, emberekért, és a mi üdvösségünkért emberré lett. Izajás próféta a szenvedő szolgáról írja: hogy nem volt szép, és nem volt ékes a tekintete, pedig a mi bűneink terhét ő hordozta, és az ő sebei szereztek számunkra gyógyulást. Most a nagyböjti időben, amikor Krisztus áldozatára is gondolunk, értünk adott életére, jusson ez is az eszünkbe, hogy a terheink hordozásában nem vagyunk egyedül. Krisztus velünk van, azért lett emberré – értünk emberekért – , hogy mi is egymásért lehessünk. Van erre egy teológiai antropológiai kifejezés: a proexistencia. „Senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának.” – mondja Pál apostol. Egymásért vagyunk, azért, hogy hordozzuk egymás terhét, és azért, hogy merjünk segítséget kérni. Vagy legalább engedni, hogy mások is segítsenek hordozni a mi terheinket. Hiszen a mondás nem véletlenül mondja azt, hogy a megosztott öröm dupla öröm, és a megosztott bánat fél bánat. Aztán ez arra is buzdít bennünket, hogy észrevegyük a mi környezetünkben, akik hordozzák mások terheit, és ezt ne felejtsük el nagyra becsülni. Ne felejtsünk el ezért hálásak lenni, és igyekezzünk mi magunk is olyan emberekké válni, akik hordozzák egymás terhét.
Kedves Testvérek!
A mai Szent Liturgiát is elhunyt szeretteinkért ajánljuk föl. Tudjuk, hisszük az Egyháznak az egységét, a küzdő egyháznak és a megdicsőült Egyháznak az egységét, és tudhatjuk azt, hogy a mi üdvözült szeretteink egészen biztosan imádkoznak értünk. Az ő életüknek a pozitív mozzanataival erősítenek bennünket, és hordozzák a mi terheinket. A mi feladatunk is az, hogy ne feledkezzünk el róluk, és imádságban emlékezzünk meg róluk, kérjük a Jóistennek a kegyelmét és irgalmát az ő számukra, az örök üdvösséget. Hogy Krisztushoz hasonló emberekké válhassunk, akik tudják, hogy sosincsenek egyedül, hanem olyan emberek, akiknek a terhét a Jóistennek a szeretete hordozza, és ezáltal képessé tett bennünket arra is, hogy egymás terhét jó szívvel, derűvel hordozzuk, odavigyük Jézushoz, hogy ő megmentsen, meggyógyítson, életben tartson, és üdvözítsen bennünket.
Amen.